Mi a különbség a tartályos valamint az átfolyós rendszerű víztisztítók között?

A víztisztítók többsége tartályos kialakítású, hiszen régebben az alkalmazott RO membránok kapacitása nem tudta biztosítani az azonnali víztisztítást, ezért a lassú folyamathoz szükséges volt tartályban összegyűjteni a vizet. Amikor kinyitod a tisztavíz csapot, ebből a tartályból folyik a víz a poharadba. Ennek a megoldásnak vannak előnyei és hátrányai.
Hátránnyal kezdve, első pont a nagyobb helyigény. Ez a tartály cca. 30cm átmérőjű és közel ugyanilyen magas fém henger, aminek a mosogató alatti konyhaszekrényben kell helyet szorítani. Szintén hátrány, hogy a nem megfelelő fertőtlenítés, okozhat fertőzést a tartályban. Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy ebben már a tisztított víz van, amiben nincsenek fertőtlenítő anyagok (hypó, klór, stb.)
Előnye, hogy folyamatosan van 10-20 liter tisztított víz tartalékod, ami hálózati vízhiány esetén is rendelkezésre áll. A kialakításánál fogva a tartályos rendszereknél általában nagyobb a szűrők felülete, így jobban terhelhető a víztisztító, ami a fúrott kút vizének tisztításakor lehet előny. Küllemében pedig egy robosztusabb megjelenés jellemzi. Gyakran az első szűrőház átlátszó, aminek köszönhetően a szűrő állapota ellenőrizhető bontás nélkül is.
A fejlődés az átfolyós rendszerek irányába mutat, mi is ezt tartjuk jobb választásnak, de természetesen elsődleges a vevő igénye.
Érdemes segítséget kérni és az igényeket pontosítva hozni meg a jó döntést.
Évtizedekig jól működő megoldást keresel, érdemes olyan készüléket választani, ami nem okoz csalódást.

Nincs rossz kérdés, csak olyan, amit fel sem teszel! Kérdezz bátran!
Oldalt a chat ablakba (Kérdések küldése) írd le a kérdésed és hamarosan részletes választ kapsz.